XXIV. Nemzetközi és Országos Origami Találkozó
2013. augusztus 8-11.
A találkozó már csütörtökön elkezdődött a Magyar Hölgyek Gasztronómiai és Borrendje közreműködésével. Este finom Mozsgó melléki borok mellett, igazi magyaros lakomával ünnepeltük a viszontlátást. Persze itt is hajtogattunk. (képek)
A másnapi fakultatív program a Zsolnay Negyedben folytatódott. A negyedben tett séta után megnéztük a Zsolnay kiállítást, és betekintést nyertünk a cukorka készítés rejtelmeibe. Kiváló idegenvezetőt kaptunk, örök élménnyel gazdagodva tértünk haza a találkozó helyszínére. Egy-két kép a kirándulásról.
Péntek délután végre nekifogtunk a hajtogatásnak. Toshikazu Kawasaki mester megtartotta első előadását. A padok megteltek "tanulókkal" és izgatottan vártuk a bemutatót. Fegyelem, figyelem. Ez jellemezte az órát. Az európai szokással ellentétben maximális csendet, odafigyelést és fegyelmet követelt meg a mester. Maruyama Melinda lelkesen fordított, mi igyekeztünk megfelelni és csendben hajtogatni. Kawasaki úr kivetítő segítségével mutatta meg a hajtásokat. Legnehezebb hajtás az az origamisok által csak "Kawasaki rózsa"-nak hívott hajtogatás volt. Előhajtások nélkül, de mégis pontosan kellett meghajtani. Igazi kihívás egy origamis számára. Fotok a tanításról itt.
Pénteken este már alig vártuk a megnyitót, ahol a Magyar Origami Kör megalakulásának 25. évfordulóját ünnepeltük. Itt is szeretnék köszönetet mondani a Japán Alapítványnak. Kawasaki úr az ő segítségükkel tudott ide utazni.
Szombaton az egész napos hajtogatás után bementünk a belvárosba és együtt megnéztük a kiállítást. A kiállításon igyekeztünk olyan origamis munkákat bemutatni amire igazán büszkék vagyunk. Köszönet az AUKA-nak a pénzügyi segítségért! Képek itt.
Utána a téren színes pauszpapírból mécseseket hajtogattunk, amelyek gyönyörűen világítottak a sötétben. Miután kiénekeltük magunkat a járókelő túristák között szétosztottuk a mécseseket. Nagyon jó volt látni, ahogy az emberek elsétáltak a világító tálkával és a Széchenyi tér megtelt színes lámpásokkal.
Vasárnap a közgyűlés és tombola után még mindig tudtunk új hajtogatásokat tanulni. De lassan eljött a búcsúzás ideje is. Mindenkinek köszönjük, hogy itt volt! Reméljük jól éreztétek magatokat és legközelebb is itt lesztek velünk.
Jó volt, hogy itt voltatok, de az is jó volt, mikor haza indultatok :) |